Kronwel, az Oroszlán



Sötét felhőket hozott a szél a hegyek felől. Az ostromolt vár kapujának törmelékei előtt hatalmas sereg sorakozott. Orkok hordája gyűlt össze, hogy végleg kiharcolják szabadságukat, visszafoglalják hazájukat. A tömegben elszórtan hatalmas katapultok, balliszták és ostromtornyok magasodtak, amik tegnap a büszke vár falait rombolták földig. A horda élén a klánok vezérei ültek hatalmas farkasaik hátán, akik a romokat fürkészték. A váron belül maroknyi csapat, körülbelül ötszáz fő volt még életben. Reményvesztett katonák voltak, némelyik mély sérülésekkel. Tudták, hogy nem fogják túlélni az utolsó rohamot, de fűtötte őket a vágy, hogy saját lelkük legalább tíz orkét rántsa a halálba. A felszálló füst mögött vicsorgó agyarak ezreit látták, mindenki kereste első áldozatát, akit átsegíthet a túlvilágra. A felsorakozott katonák elé egy magas férfi lépett az egyik torony maradványaira. Talpig páncélban volt, kezében üvöltő oroszlánt mintázó sisakjával. Hátán vörös köpeny lobogott, melyen egy aranyszínű sárkány küzdött egy szintén arany oroszlánnal. Másik kezében hatalmas pallost tartott, pengéjét fényes vállvértjén pihentette. A katonák kis zúgolódás után elnémultak, tekintetét mindenki a páncélosra fordította.
- Ez a nap felkínálta nekünk a dicső halál lehetőségét! - kiáltott fel mély, érces hangján. - Odakint orkok ezrei várják, hogy végezhessenek velünk - az emberek szemében a harc tüze lobbant fel. - Ne adjuk meg nekik azt az örömöt, hogy könnyen eldobjuk az életünket!
A katonák hangos csatakiáltással helyeselték a buzdító szavakat, közben fegyvereiket a magasba emelték. Vezetőjük a fejére húzta sisakját, így egy hatalmas acéloroszlánra hasonlított.
- Én, Krownel, az Oroszlán megfogadom, hogy a halál perceiben végzek minden ellenfelemmel, ki elém kerül! - azzal megforgatta feje fölött hatalmas pallosát, majd bömbölő csatakiáltással a kapu romjain át az ork horda felé rontott, mögötte hangos üvöltéssel követték halálig hű katonái.
Az Oroszlán első áldozata egy klánvezér volt, kit letaszítva farkasáról megszabadította testét a fejétől, majd megbontva az első sorokat vadul mészárolni kezdte ellenségeit. Testét hideg acél járta át, de ez még jobban feltüzelte halála utolsó perceiben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

League Of Legends Pointer