Gyilkos szépség

A szűk utcákban lágy léptek visszhangoztak. A magas házak falai között egy csuklyás nő sietett, köpenyét szorosan összefogta melleinél. Éjszín haja finoman simogatta sápadt arcát, szemei idegesen fürkészték a kihalt város minden szegletét. Orrával mélyeket szippantott a levegőből, kereste az ismerős szagot, ami már nagyon hiányzott neki. A következő sarkon befordulva egy pincekocsmát pillantott meg, ahonnan halvány fény és hangos zaj szűrődött ki. Titokzatos mosoly ült ki arcára, majd lassan lesétált az ivó lépcsőin. Az ablakon betekintve csak pár szolgálaton kívüli katonát, és néhány züllött kártyást látott. Amint belépett az ajtón, érzékeny orrát megcsapta a tömény füstszag, mely gyengébb bódítószerrel is keveredett. A város hű védelmezői a tűzvirágtól vörösen izzó, üveges tekintettel mérték végig a csinos nőt, aki az imént lépett be a helyiségbe. A csinos teremtés hangtalanul, határozottan sétált végig az asztalok között, ügyet sem vetve a rászegeződő tekintetekre. A pultnál hátravetette csuklyáját, fekete haja lágyan omlott vállára, a köpcös pultosnak még a lélegzete is elakadt a látványtól. A nő lassan a pultra hajolt, mély dekoltázsa teljesen megbabonázta a csapost. A kellemes pillanatot egy édesen csengő hang törte meg.
- Ha szemeit sikerült kivennie a melleim közül, talán ki is szolgálhatna.
- Elnézést kérek, kisasszony! - rázta meg a pultos a fejét. - Mivel szolgálhatok?
- Bort innék - felelte a nő. - Mondjuk Sárkányvért, az most lecsúszna a torkomon.
A csapos azonnal kapta magát, hogy kiszolgálja gyönyörű vendégét. A pohár, amit elé tolt, mélyvörös italt tartalmazott. Minden egyes kortynál elnémult az egész kocsma, mintha mindenki csak erre a pillanatra várt volna. Miután végzett az itallal, fizetés nélkül a kijárat felé indult. Tudta, hogy nem fogja zavarni a kocsmárost, ha ezt a pohár bort a ház számlájára kell írnia. Amilyen halkan jött, olyan hangtalanul távozott is, ügyet sem vetve az őt követő szempárokra. A lépcsőn felfelé lépdelve fejére igazította csuklyáját, újra eltakarva arcát, ám ekkor három bódult városőr lépett ki az ajtón. Mikor meglátták a titokzatos nőt, az egyik utánakiáltott:
- Hova szaladsz, szépségem? Nem akarsz egy jó éjszakát szerezni nekünk? Nem bánnád meg! - azzal sebesen utána eredtek.
A nő, mintha meg sem hallotta volna az őrt, befordult a kis utcába.
- Gyertek csak! - suttogta maga elé, közben leemelte fejéről a csuklyát. - Nem is gondolnátok, hogy kivel kezdtetek - mondta halálos mosollyal, megvillantva tűhegyes szemfogait.