Fényhordozó

A templom csendjét siető léptek visszhangzó zaja törte meg. Egy magas, tar férfi lépett fel a hatalmas szobor előtti emelvényre. Fején az ősök nyelvén íródott imák sora húzódott, melyeket varázserejű tintával véstek a bőrébe. Arca gyermekien fiatal volt, nem látszott rajta az idő múlása. Hófehér köntöse a földet súrolta, nyakában Fény istennő szimbóluma, a Félnap lógott. A világosság őrzőjének szobra elé állt, majd térdre ereszkedett, és összekulcsolta ujjait a mellkasa előtt.
- Hiell fényhordozó vagyok - kezdte fiatal hangján. - Téged kérlek, minden világosság teremtőjét és őrzőjét, hallgasd meg szavaim!
Az istennő szobrának előrenyújtott kezeiben fény villant, szeméből ugyanilyen derengéssel könnyek fakadtak.
- Szeretett városom lángokban áll, lázadó népek vandálkodnak az utcákon - folytatta. - Hogyan tudnám megfékezni a testvéred által feltüzelt embereket?
De hiába várta bálványától a választ, nem jött semmi biztató szó. A templom másik végében hangos reccsenéssel vágódott a falnak a hatalmas, kétszárnyas ajtó. Egy magas férfi lépett be az utcáról, kezében tüskés buzogányt lengetett. Szeme megakadt a szobor előtt imádkozó papon, majd mosolyogva felé indult. Hiell tudta, hogy istennője nem fogja megállítani a városban elszabadult káoszt, ezért feltette utolsó kérdését:
- Fény istennő, becsület bajnoka, kérlek, felelj! Segíteni fogsz engem, ha az igazság érdekében emberek vérét ontom ki?
A bálvány nem felelt, de a földre hullott könnycseppjei, melyek eddig halványan derengtek, most egy nagy tócsába futottak össze, és egy fénylő dárdát formálva megszilárdultak. Ekkor az utcáról jött idegen megállt az emelvény előtt, majd felkiáltott:
- Hiába minden szó, mit imába foglalsz, a városőrök a főtérre szorultak! Már semmi sem védheti meg a templomodat sem!
- Köszönöm - súgta mosolyogva a szobornak Hiell, majd megragadta a dárdát, és a férfi felé fordulva felállt.
A fejét díszítő írások halványan felderengtek, majd nyakán keresztül befolytak a köntöse alá, amit ekkor hirtelen egy semmiből rátermő, aranyszínű páncél szakított le róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

League Of Legends Pointer