A vadász

A békés erdőt sebzett barnamedve üvöltése zavarta meg. Barlangjával szemben, egy kis kőmagaslaton fekete hajú fiú állt, kezében mesterien megmunkált íjat tartott. Hátán bőrtok volt felkötve, amiben már csak egyetlen nyílvessző árválkodott. A hatalmas bestia már több sebből vérzett, két vessző a hátából, négy a mellkasából állt ki, egy pedig egyenesen a bal szemébe fúródott, de az óriási állat még mindig talpon volt. A kis kőtorony tartószikláit próbálta elmozdítani, hogy a vadász a karmai közé zuhanjon. A fiatal erdőjáró már sok vadat ellőtt ezen a délutánon, de most túl nagy fába vágta a fejszéjét. Tudta, ha utolsó lövése célt téveszt, vadászkése már nem mentheti meg a haláltól. Az emelvény, amin állt, hirtelen megbillent alatta, a tokból kihullott egyetlen vesszője, ami a medve mögött néhány lépéssel ért földet. Kiesett egyensúlyából, így kénytelen volt elrugaszkodni a szikláról, egyenesen a hatalmas medve felé. A bestia elkerülve a ráomló köveket, hátralépett, de elborult, a hátába fúródott vesszők beletörtek a húsába. A vadász pont az állatra esett, gyorsan előrántotta éles vadászkését, majd kétszer a medve mellkasába, végül a jobb szemébe szúrta. A sebzett vad fájdalmas üvöltéssel taszította le magáról a fiút, hatalmas karmait a hátába mélyesztve. Égető fájdalom járta át a testét, egy pillanatra elsötétült előtte a világ. A medve zihálva állt fel, dühösen a levegőt szimatolta, kereste ellenfelét. Miután magához tért az erdőjáró, észrevette az utolsó nyílvesszőt, ami egy karnyújtásnyira hevert előtte. Megragadta íját, felkapta a vesszőt, hátrébb rohant a barlang bejárata elé, majd fegyverét megfeszítve a medvére célzott. Tudta, hogy ez az egyetlen esélye, ha elhibázza, fegyvertelenül neki vége van. A bestia szagot fogott, majd bömbölve a vadász felé rontott. Az utolsó pár lépésnél felugrott, mancsait csapásra készen lendítette a magasba, hatalmas pofáját harapásra tátotta. A fiú érezte, amint egy izzadságcsepp szalad végig halántékán. Behunyta szemét, majd elengedte a nyílvesszőt, ami végigszántotta a levegőt, és a bestia torkába fúródva átlyukasztotta annak tarkóját. Hatalmas puffanással ért földet a vadász lába előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

League Of Legends Pointer