A megbeszélés

Magas, páncélos férfi lépett be a kis terembe. A kerek asztal körül, egy hatalmas térkép felett három ember tanakodott. Becsukta maga mögött az ajtót, leemelte sisakját, majd kihúzva magát tisztelgett. Az egyik, kopaszodó, ősz szakállas férfi az új jövevényre emelte tekintetét.
- Harlen kapitány, végre maga is megtisztel a jelenlétével? – kérdezte gúnyos hangon.
- Valakinek a fronton is teljesíteni kell, ha meg akarjuk nyerni ezt a háborút – válaszolt halkan.
- Válogassa meg a szavait, maga is csak egy pótolható katona – mondta idegesen az ősz férfi, majd leült a székébe.
- Jelen esetben én vagyok az az ember, aki áttörheti az ellenség vonalait, szóval elég fontos katona vagyok – vágott vissza Harlen mosolyogva.
- Örülnék neki, ha nem egymásra pazarolnák az energiájukat, hanem a kialakult problémánkra! – szólt rájuk egy másik, aki hatalmas, vörös páncélt és fekete köpenyt viselt.
- Elnézést kérek, tábornok úr! – mondta a kapitány, aztán leült a számára fenntartott székbe.
- Térjünk vissza a megbeszéléshez – javasolta a harmadik. – Milyen hírekkel tud szolgálni?
- A várost sikeresen elfoglaltuk, de a jelentések szerint egy nagyobb hadsereg indult meg felénk a hegyek túloldaláról – mondta Harlen, miközben a térképen mutogatta a kialakult helyzetet.
- Hol itt a probléma? – lepődött meg a szakállas. – El kell zárni a hegyen átvezető völgy útját.
- Ha eltorlaszoljuk a szorost, mi sem tudunk majd továbbhaladni, ha rendeztük sorainkat – szólt a tábornok.
- Akkor rendeljünk oda minden katonát!
- Ne bízzon mindent a létszámbeli fölényre, ezredes – szólt Harlen.
- Miért ne? Haderőnk felmorzsolná az övékét! – jelentette ki magabiztosan.
- Ez önmagában nem elég. A fürkészek látták a fehér alapon arany dárdás lobogót is – felelte nyugtalanul a kapitány.
- Egy zászló nem döntheti el egy csata sorsát! – vágott az asztalra az ezredes.
- De igen, eldöntheti – hajtotta le fejét a tábornok.
- Miért, kié az a zászló? – kérdezte gúnyosan.
- Az alatt a lobogó alatt vonul Dárdás Darwell – mondta vészjóslóan Harlen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

League Of Legends Pointer